|
200 éves múlt áll a mai biztosítás mögött. Mégis egyidősnek tekinthető maga a biztosítás az emberiséggel, hiszen mindig védekezésre késztette őket a természet csapásaival szemben. Hiszen a biztosítással kockázat és veszélyközösség jön létre, így felvértezve az embereket egy nem várt, jövőben bekövetkező esemény negatív kisugárzásától. Egy emberre lebontva nem kötelező annak az összes "csapáson" keresztül mennie- súlyos baleset, rablás, teljes vagyon elvesztés-, de ha ezt az emberek nagyobb csoportjaiban nézzük, magasabb arányban fordul elő a feljebb leírt bármelyik negatív esemény. Ez pontosan kiszámítható a statisztika módszerével.
A statisztikát ismerve előre ki lehet számolni, hányan halnak meg baleset vagy betegség következtében, hányan sérülnek meg maradandóan, hány autó sérül meg, illetve hány autót lopnak el. Ha biztosítás, akkor a nagy számok törvényéről van szó: matematikára alapozva pontosan kiszámítható előre, hogy minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál biztosabban jósolható meg előre, hogy egy bizonyos idővallumon belül hányat ér közülük károsodás. Manapság a biztosítás azt jelenti, hogy a kockázatközösség a tag kárát megtéríti, miután a tag kockázatát átvállalta.
A biztosítókról és tevékenységeikről törvény rendelkezik, mely pontosan előírja működésük szabályait. A biztosítók működhetnek részvénytársaságokként, szövetkezetként, egyesületként, illetve külföldi biztosítókat képviselve magyarországi telephelyként. Mindegyik forma működéséhez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az engedélye kell. Mivel a biztosítóknak nincs kiterjedt fiókhálózata, mint a bankoknak, így termékeiket és szolgáltatásaikat közvetítőkkel tudják átadni ügyfeleiknek. Ezen személyek a biztosításközvetítők, a biztosítási alkuszok, a biztosítási ügynökök, illetve a biztosítási szaktanácsadók. Ők kötik meg a szerződést a biztosítottal.
Az alkuszok megkeresik ügyfelüknek azt a terméket, melyet kiválasztottak maguknak. Az ügynök a biztosítóval kötött megbízási szerződés alapján tevékenykedik, azaz termékeket közvetít. A szaktanácsadó megfelelő díj ellenében szaktanácsot nyújt.
A szerződés arról szól, hogy amennyiben rendszeresen fizetjük a biztosítási díjat, a kár esemény bekövetkezte után megtérítik a kárt, vagy kifizetik a szerződésen feltüntetett összeget.
Amennyiben a kárt baleset vagy vagyonelvesztés okozza, bizonytalan biztosítási eseményről, amennyiben elértünk egy bizonyos életkort, vagy befejeztük tanulmányainkat, nagyon valószínű biztosítási eseményről beszélünk. A szerződés szabályait a Polgári Törvénykönyv hitelesíti, mely megkülönbözteti az alapvető biztosításfajtákat, melyek közé a vagyonbiztosítást, a felelősségbiztosítást, az életbiztosítást és a baleset biztosítást soroljuk. A törvény szabályai alapján csakis a biztosított javára szabad eltérni.
A Biztosítási Törvény is nagyon fontos szabályokat tartalmaz, melyet szintén bele kell foglalni a biztosítási szerződésbe. A szerződésen szerepelnie kell a biztosítási esemény meghatározásának, a díjfizetés módjának, a biztosítás szolgáltatásainak a szabályainak, az értékkövetés módjának és a szerződés megszűnésével kapcsolatos instrukcióknak.
|