|
Az év végén esedékes
biztosítási kampány megszűnése oda vezethet, hogy nem kényszerülnek
versenyre a biztosítók a kampányidőszak alatt, ami mostantól
valószínűleg komoly áremelkedéssel fog járni. Máris 50 százalékkal nőttek a kötelező biztosítás árak január 1-e óta.
Késni fogak
valamennyit az idén a biztosítók KGFB csekkjei, mivel rekordszámot ért
el a novemberi biztosítóváltások száma. Mindazon által nem kell
aggódniuk az autósokk a késedelem miatt, mert év elejétől változott a
törvény is. Több mint 50 százalékkal nőttek a biztosítási díjjak, most
hogy vége van a biztosító váltási kampánynak. Mivel a kormány eltörölte
az egységes biztosítási évfordulót, a fennálló helyzet egyre inkább
sújtani fogja az autósokat. Már tavaly is volt egy-két olyan biztosító
amely kettős árazást alkalmazott a KGFB díjjak esetében, tehát a
kampány alatt és azon kívül más-más tarifát alkalmazott. Korábban az
ilyen jellegű drágítás mértéke kisebb volt a mostani 40-45
százalékoshoz képest.
Novemberben
több mint 1 millió autós cserélte le a kötelező gépjármű
felelősség-biztosítását (KGFB). Legkésőbb február elejére minden autós
megkapja a biztosítási díj befizetési csekkjét, mondták a biztosítók
képviselői.
Az elmúlt évek gyakorlata alapján, a
februárban érkező biztosítási csekkek késve érkezőnek számítottak,
addig a januártól életbe lépett szabályozás alapján ezek a csekkek még
időben érkezőnek számítanak. 2010-től a biztosítók már nem január
végéig kell kipostázzák a biztosítási csekkeket, hanem február végéig,
azaz az autósok az első díjukat március 1-ig kell azokat befizetniük.
Megváltozik az eddigi eljárásrend a
közúti ellenőrzések során is, az új rendelkezések hatására. Az eddigi
30 nap helyett a rendőrség 60 napig fogja elfogadni a biztosítási
szerződés megkötéséről szóló igazolásokat, vagyis azok akik biztosítót
váltottak tavaly novemberben és erről igazolást kaptak a
biztosítójuktól, azt idén március 1-ig használhatják igazoló
dokumentumként egy esetleges közúti ellenőrzés során - tájékoztatott az
ORFK sajtóreferense.
Az új eljárásrend alapján a rendőrség a közúti
ellenőrzések során elsősorban a központi gépjármű nyilvántartási
adatokat fogja lekérdezni rendszám alapján, hogy fennáll-e KGFB
szerződés illetve érvényes-e rá a fedezet. Nemleges válasz esetén még
mindig adott a lehetősége az autósnak, hogy a helyszínen dokumentummal
igazolja biztosításának az érvényességét.
Rossz
hír az autósoknak, hogy az új rendelet kedvező hatásai mellet,
tartalmaz olyan szabályozást is, ami egyáltalán nem pénztárcakímélő.
Már
most érezteti a hatását az egységes biztosítási évforduló január 1-től
történt eltörlése. Amekkora mértékben csökken a kampány ösztönző
hatása, illetve a kampányidőszak ez évtől történt eltörlése, abiztosítók közötti árverseny csökkenése miatt, olyan mértékben nőnek a
biztosítási díjak is hiszen az év közbeni biztosító váltás alkalmával az
ügyfelek kisebb figyelmet fordítanak a biztosítók ajánlatainak az
összehasonlítására.
Ezidáig,
a novemberi kampányok alatt, átlagosan 25 ezer forint körül köthettünk
KGFB-t a meglévő autóinkra, most, a kampány végeztével ez a díj elérte
a 41 ezer forintos átlagárat. Az átlagdíj 50 százaléknál is magasabb
növekedése egyik pillanatról a másikra következett be, hiszen január
1-étől már nem lesz több kampánykedvezmény, illetve év közben több
biztosító is más tarifákkal dolgozik.
AKGFB biztosítási díjak tekintetében jelentősen átrendeződött a
legolcsóbb biztosítók sorrendje, a novemberi kampányidőszak után. A
kampány alatt a korábbi listavezető biztosítók, az Aegon és az Uniqa
sikerült megőrizze a vezető pozícióját, ám olyan biztosítók is
bekerültek a jelenlegi élmezőnybe akik iránt a kampány alatt csak
minimális érdeklődés mutatkozott. Jó példa erre a Groupama-Garancia az
AIM és a K&H Biztosító akik az évközi versenyben az internetes
kötéseknek akár a 30 százalékát is megszerezhetik.
|