Kgfb változás 2010-2011


A biztosítók mintegy egymillió gépjárművet fognak más kategóriába sorolni az év végével bevezetendő új rendszerben. Körülbelül egymillió járművet fognak a biztosítók más kategóriákba sorolni az év végéig bevezetésre kerülő új rendszerben.


A múlt évi kampány során közel egymillió autós váltott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) szolgáltató biztosítótársaságot. Igaz, hogy az új törvényi szabályozás 60 nap díjfizetési haladékot adott az autósoknak, de ez az időszak már lejárt, így mostanáig minden autósak meg kell lennie az igazoló dokumentumoknak.


Határidők tartása – megmaradt az ügyfél felelőssége

Két lényeges felelőssége van az autók üzembentartóinak. Az egyik, hogy március 1-éig be legyen fizetve a KGFB biztosítási díjuk első részlete, másrészt ezt megelőzően igazolniuk kell a biztosítási szerződésük meglétét.

Már év eleje óta szükséges a biztosítási jogviszony fennállását igazolni az autósoknak, egy esetleges közúti ellenőrzés alkalmával. Erre alkalmas a kötvény, vagy ennek hiányában a biztosító vagy a biztosítási alkusz által kiállított igazolás is. Ennek a hiányát a rendőr kihágásként értékélheti...


Köbcenti helyett lóerő – lehetőség az év végi díjemelésre?

Erős volt az árverseny a biztosítók közt a legutóbbi biztosító váltási kampány alatt, ez minden eddiginél alacsonyabb árversenyt eredményezett. Viszont, ha az idén még az eddiginél is alacsonyabbak lesznek a biztosítási díjak, az már a biztosítási portfóliók minőségének a romlásához is vezethet, amit a biztosítók a szolgáltatások színvonalának a csökkentésével és a kárelbírálás szigorításával fognak kompenzálni.

Az idei év nem valószínű hogy komolyabb tarifaemelést eredményezne, mivel az alkuszoknál könnyen összehasonlíthatóak a különböző biztosítási ajánlatok, ezért a tarifaemelést a biztosítók nem kockáztatják meg. Maradt viszont egy kiskapu a biztosítók számára, amelyet az új szabálymódosítás nyitott, nevezetesen az, hogy 2011-től a díjakat nem a motor hengerűrtartalma alapján számítják mint jelenleg, hanem a motor teljesítménye alapján. A szabálymódosítást az indokolta, hogy a modern motorok még kisebb hengerűrtartalom mellett is képesek nagy teljesítmény leadására, így valós a feltételezés miszerint a nagyobb teljesítmény több veszéllyel, így nagyobb kárral is járhat.

Az említett séma illetve FBAMSZ jelenlegi adatai alapján a biztosított autók több mint egyharmada más kategóriába kerül besorolásra. Kedvezőbb besorolást kaphatnak az idősebb dízel üzemű autók, az újabb sportosabb gépkocsik viszont akár két kategóriával magasabb besorolást is kaphatnak.

Papp Lajos szerint korai még megtippelni, hogy az új besorolási rendszer mennyiben fogja befolyásolni a biztosítási díjakat, azt viszont már lehet tudni, hogy az év végén bevezetendő rendszerben több mint egymillió autó fog más kategóriába kerülni mint jelenleg. Így könnyen előfordulhat, hogy egy adott biztosítónál preferált autóból, megtűrt lesz. Az új besorolás miatt, valószínűleg az idén, még az eddigi számnál is több autós fog kötelező biztosítás szerződés váltani, így megdőlhet minden eddigi rekord.