| KGFB váltás - tavaly egymillióan váltottak |
|
Az eddigi kormányrendelet helyett idén januártól a KGFB jogszabály szabályozza, ennek
köszönhetően a türelmi idő már nem 30, hanem 60 nap. Vagyis, ha
az autós nem fizeti be a díját, akkor sem szűnik meg biztosítása, a
fizetési dátumtól számolva 60 napig. Tavaly a KGFB váltás miatt 1 millió autós váltotta le régi biztosítását, így ezért is fontos ez az új rendelet. Lukácsi János - a proviti.hu alkusz cég vezetője szerint az autósok megkapják kötelező biztosítási csekkjüket januárt végéig. Az hogy ez idáig nem kapta meg
minden autós, annak köszönhető, hogy óriási adminisztrációs nyomás
nehezedik a biztosítókra. Március 2-én jár le a 60 nap, addig a napig elegendő, ha az
autósok maguknál hordják a decemberben befizetett csekkeket, így ez egy
közúti ellenőrzésen elegendő ahhoz, hogy az autós bizonyítsa, hogy van
érvényes biztosítása. Azoknak viszont akik külföldre utaznak, szükségük
lehet a zöldkártyára, amivel bizonyíthatják a biztosításuk létezését. A
zöldkártya még a biztosítási díj előtt is igényelhető. Utazás előtt egy héttel érdemes értesíteni a biztosítót, akinél az autós a szerződését kötötte, hogy még időben kipostázhassák zöldkártyáját, vagy akár személyesen is elmehet érte az igénylő.
|



