|
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacot az elkövetkező években a fokozatos liberalizáció fogja jellemezni, ennek az első lépése az újonnan kötött KGFB szerződések esetében történt év végi szerződésmegújítási időpont eltörlése és áthelyezése a naptári évfordulóra.
A biztosítók álláspontja szerint azonban, van még mit javítani a már elkezdett reformokon. A januárban életbe lépett kgfb törvény még több ponton javításra szorul, mint például a díj nemfizetés esetén meghatározott szabály, bár az új törvénynek köszönhetően 30 nap helyett 60 nap a türelmi idő, de a törvény szövegéből az nem válik egyértelművé, hogy a befizetésre, vagy a biztosító általi szerződésfelmondásra szolgál a 60 nap.
Egy salátatörvény részeként, a törvény úgy oldotta meg ezt a helyzetet, hogy az autósnak 45 napon belül kell befizetnie a díjat, és a 60-ik napon, ha nem érkezett be a biztosítóhoz a befizetés, megtörténik a szerződésbontás. Az új törvénynek köszönhetően, nem fizetés esetében az ügyfél bónusz fokozata megmarad, abban az esetben ha a nemfizetés nem róható fel a részére, viszont 230-570 forintos fedezetlenségi díjat kell fizetnie. A késedelmi kamatot hiába tette lehetővé a törvény, a biztosítók egyenlőre nem élnek ezzel a lehetőséggel, tudhattuk meg - Sebestyén László, a Genertel értékesítésért felelős ügyvezető igazgatójától.
Csikós Dániel elmondta, hogy a világon több féle séma alapján zajlik a díjhirdetés, és Magyarországon is szükséges ennek a liberalizációja. Az újonnan bevezetett kötelező biztosítás szabályozás a több év alatt lezajló folyamatnak még csak az első lépése.
A Genertel az autó értékesítésekből kalkulált egyszerű séma alapján úgy véli még számíthatunk kgfb kampányra. Az idei év kampánya is a januári évfordulóról szól, majd csak a 2011-es lehet arra számítani, hogy mérséklődik azok száma, akik az előző szerződéskötés dátumán fognak váltani, nem pedig január 1-én. A jóslatok szerint a 2015-ös évben még az autósok 20%-a fog a januári kötelező váltáshoz kötődni. Az évközi váltókampány érzékelhető lesz, és a legtöbb esetben a casco évfordulójával a biztosítási évforduló meg fog egyezni, ez is csak növelni fogja a biztosítók közötti versengést.
Az év elején a médiában hallható volt, hogy a kgfb terén 50%-os árnövekedés érzékelhető, a szakemberek úgy vélik, ez félrevezető, a díjemelkedés mindössze annak köszönhető, hogy a kampány alatt a magas bónusz fokozatú autósok váltottak leginkább, a váltók 60-70%-a bónusz 7, és nagyobb besorolású volt, de év közben a kisebb kategóriákba tartozó ügyfelek váltak, ezért érzékelhető ilyen nagynak az ár különbség. A tavalyi kampány alatt 25-26 ezer forintos árakkal lehetett váltani, a legmagasabb díj 33 ezer forint volt.
A kártalanítási alapot is létrehozzák, ez egyenlőre még nem teljes, mivel csak a kgfb piacra vonatkozik, de ennek köszönhetően a fizetésképtelenné vállt biztosítók ügyfelei is hozzájuthatnak a pénzükhöz. Az alap feltöltése hatalmas összeg, több milliárdos költségre lehet számolni, emiatt a költségek egy része az ügyfelekre fog hárulni. A változások többek közt már arra is lehetőséget nyújtanak, hogy az ügyfél közös megegyezés alapján év közben biztosítót válthasson, de ebben az esetben az autósnak még az nap meg kell kötnie az új biztosítását.
Az idei évben is egymillió fölötti váltásra lehet számítani, és 10%-os díj emelésre is, tudhattuk meg a Generteltől. A biztosítók leginkább a díjbevételek növekedését tűzték ki célul, körülbelül 10 százalékkal és nem az ügyfélszám növelését.
|