KGFB kalkulátor és kötés - már csak 3 napig


Azoknak a gépjármű tulajdonosoknak, akik novemberben felmondták a biztosításukat, még 3 nap áll a rendelkezésükre, hogy megkössék az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat / KGFB /.


Az autósok nagy többsége a biztosítása felmondásával egyidejűleg meg is köti az újat, aki ez idáig nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy az alkuszától az elfogadott ajánlatról, érdemes utána néznie, nem-e akadt el valahol az ügyintézés. A változó jogszabályok miatt nem árt áttekinteni, hogy a következő időszakban mire érdemes még odafigyelni.

A kötelező kampány során az autósok általában egyszerre intézik a felmondást és az újrakötést is. Amennyiben a régi biztosítást sikeresen felmondta az autós, de az újat valami miatt nem köti meg december 31-ig, a gépjármű tulajdonos akár már január 1-én is biztosítási fedezet nélkül maradhat, ami baleset okozása esetén óriási probléma lehet. Egy személyi sérüléssel járó baleset esetében a káresemény anyagi következményei jelentős összegűek lehetnek, ha nincs biztosító, aki a károkozó helyett magára vállalja a balesettel járó anyagi terheket. Ez akár komoly egzisztenciális problémákat is okozhat egyes családok számára. Ugyan csak jellemző gond, hogy a felmondás nem jut el időben a biztosítóhoz, bár ez kisebb problémát okoz, de ilyen esetben a korábbi biztosítás él tovább az aktuális biztosító által kért díjért.

Abban az esetben ha az új szerződés sikeresen megköttetett, a biztosító vagy az alkusz általában január elején kiküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, csekket. A törvény módosulásnak köszönhetően már akkor sem kell aggódnia az autósnak, ha a díjbefizetéshez szükséges csekk január végéig sem érkezik meg, mivel a szabályosan megkötött biztosítások esetében 60 napos díjhalasztásra is lehetőség van. Vagyis március 1-ig az autóst nem büntetheti meg a rendőr, ha épp nincs nála a befizetési igazolvány. Mind emellett ha február első napjáig nem érkezik meg a befizetéshez szükséges számla, utána kell járni mi történhetett, mert a biztosító ha küld számlát, ha nem a díjfizetés az autós felelőssége.

Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke még is azt javasolja, hogy január 1-től az autósok tartsák maguknál a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást, így egy esetleges ellenőrzés vagy baleset során a rendőrnek vagy az autósnak bizonyítani lehet, hogy érvényes biztosítással közlekedik a gépjármű tulajdonos.

Mikor megérkezik a számla, ellenőrizni kell, hogy a meglévő bonusz-malusz fokozatnak megfelelő biztosítási díjat tartalmazza-e. Az elmúlt évekhez képest ez az egyik leglényegesebb és ügyfélbarát változás, mivel az első díjat a biztosítók már nem a 0 fokozatban rögzítik, hanem az autós által megadott bónusz besorolás alapján.

Nem csak a kötésben segítenek az alkuszok

Az új jogszabályoknak köszönhetően, egyre ügyfélbarátabb a rendszer, a kötelező biztosítás-váltás egyre könnyebben zajlik, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy adminisztrációs hibák mindig előfordulhatnak. Akik az alkuszok szolgáltatásait igénybe vették, nemcsak a biztosítás megkötésekor, hanem minden a biztosítással kapcsolatos gond esetén számíthatnak a szakértők segítségére.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke elmondta, hogy az alkuszok munkája nem ér véget a biztosítások megkötésével, számon kell tartaniuk a határidőket, amennyiben szükséges segíteniük kell az ügyfélnek a kártörténeti igazolás megszerzésében, illetve az adminisztrációs hibák tisztázásában. Baleset esetén károkozóként is fordulhat az autós független biztosításközvetítőhöz amennyiben szakértői segítségre van szükség.