Genertel Biztosító Zrt.


A Genertel Biztosító Zrt. a Generali Csoport tagja, száz százalékos tulajdona a Generali- Providencia Biztosító Zrt.


Működésüket 2007- ben kezdék el kötelező gépjármű- felelősségbiztosítással, mely a rákövetkező évben kibővült lakossági biztosításokkal. Nyugat- Európában gomba módjára szaporodva tűntek fel a hazánkban eddig ismeretlen direktbiztosítók. A Generali Csoport megjelent ezen a piacon is, Olaszországban Genretel, Németországban Cosmos Direkt néven futva.

A Genretel - mely azonos nevű a magyar direktbiztosítóval- Olaszországban 1994- ben jött létre, és még abban az évben több, mint ezer ügyfelet tudhatott magáénak.

A Cosmos Direkt 2003 óta Németország első számú direktbiztosítója, melynek 1 millió online ügyfele van. Első termékük életbiztosítás volt, első direktbiztosítóként, mely ebben az ágban indította el tevékenykedéseit.

Mindkét országban nagy népszerűségnek örvendenek, hatékony és ügyfélbarát szolgáltatásaikkal. A technikai újításaikkal pedig minden ügyfél igényét tökéletesen ki tudják elégíteni, melyre a magyar biztosítási piac is megérett.