Casco biztosítások - alig több mint 895 ezer


A napokban az AEGON Biztosító olyan móduszú biztosításokkal rukkolt elő, amely olcsóbb ugyan a konkurens biztosítók ajánlatainál az idősebb autók esetében, vizont kevesebb szolgáltatást is nyújt.


Sokkal kevesebb autóra kötnek casco biztosítást Magyarországon, mint Nyugat-Európa legtöbb országában, ahol szinte minden autó rendelkezik casco-val. A MABISZ adatai szerint, míg a kötelező felelősség-biztosítások (KGFB) száma 4,1 millió körül mozog, addig mindössze 895 ezer a casco biztosítások száma. Mindenesetre a 21 százalékos arány nem releváns, hiszen KGFB szerződést a pótkocsikra és segéd-motorkerékpárokra is kötelező módon kell kötni, addig ezekre nem lehet jelenleg casco biztosítást kötni.


A bevett szokás szerint, amint lejár egy finanszírozott autó hitele, akkor a tulajdonos felmondják az addig kötelező casco biztosítást is, csak azért, hogy havi szinten megspórolhassanak átlagosan 10 ezer forintot. Pár éve volt egy kezdeményezése a Generali Providencia biztosítónak, miszerint olcsóbb cascót kínált a használt autókra, ellenben nem térített csak csökkentett rezsi óradíjat és nem lehetett csak utángyártott cserealkatrészt használni az esetleges helyreállításkor. Most az Aegon Biztosító jelentkezett egy hasonló ajánlattal, amely 20 százalékkal olcsóbb a "megszokott" biztosítási díjnál.


Jelenleg Magyarországon egy új autóra évente 80 ezer forintba kerül a casco biztosítás díja, valamint 64 ezerbe egy használt autóra. Új autó esetében a biztosító által térített rezsi óradíj átlagosan 12 ezer forint, bár a végleges összeget, a szervizes cég és a biztosító alku tárgyává teszi. A rezsi óradíjak használt autók esetében 5400 forint körül vannak Budapesten, egyébként általában 4200 forint, valamint cserealkatrészekből is csak az utángyártott alkatrészt fizeti a biztosító.