|
Biztosító váltás kötelező biztosításnál |
|
Egy évben egyszer módunkban áll KFGB szerződésünket kipróbálni egy másik biztosítótársaságnál. A biztosítók október végén közlik a következő év díjtáblázatát, így ha felfedezünk egy jutányosabb ajánlatot, még novemberben, de legkésőbb december 31- ig megszakíthatjuk szerződésünket. Feltétlenül állapodjunk meg év végéig az új szerződést illetően.
A biztosító váltás a gyakorlatban nehéz eljárás, ezért rendkívül figyeljünk oda, hogy elkerüljük egy nem kívánatos hiba bekövetkeztét. A díjtáblák rendkívül komplexek, néha egy szakember éleslátását is elhomályosíthatják a bonyolult grafikonok, ebből adódóan képtelenség precízen definiálni a következő évi díjakat.
Elengedhetetlen továbbá, hogy pontos tartalommal és időben érkezzen be a biztosítóba felmondásunk legkésőbb december elsejéig, mivel az új szerződést december 31- ig kell megkötni.Január elején kérjük ki biztosítónktól kártörténeti dokumentumunkat és haladéktalanul juttassuk el az új biztosítóhoz.
Online alkusz szolgáltatás alkalmazásával kiküszöbölhetőek a feljebb leírt kellemetlenségek. Rövid időn belül gyors információt kapunk mindegyik biztosító soron lévő évi dj ajánlatáról, így könnyedén megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet. Kizárólag egy fax elküldése szükséges, ezen kívül mindent az alkusz cég végez el.
Ha az egyéni ügyintézés helyett az online ügyintézést választjuk, számos előnyre tehetünk szert. Feladataink egyszerűbbé válnak, mert szakemberek intézik azokat, így biztonságban, a hibázás legkisebb kockázatával tudjuk megkötni szerződésünket. Ráadásul több ezer forintos díjunk differenciáját fokozhatjuk is az online kedvezményekkel, mivel az összes felsorolt előny díjmentes.
|