Az emberek egyharmada biztosítás nélkül


Világszerte egyre több embert foglalkoztatnak minimálbérért és/vagy mindenféle társadalmi biztosítás nélkül a globális gazdasági válság miatt.


Ezt  jelentette ki az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) egy tanulmányában. Ez számszerűsítve annyit jelent, hogy mára ez a negatív foglalkoztatási arány világszerte 1.8 milliárd embert érint, vagyis a Föld minden második dolgozója így kénytelen munkát vállalni. Ezt a számot tovább rontja az az arány, hogy több, mint 700 millió dolgozó kényszerül napi kevesebb, mint 1.25 dollárnál (vagyis kevesebb, mint 1 eurónál) kisebb fizetésért dolgozni.

Az OECD szerint a szürke gazdaságban dolgozókat is biztosításban kellene részesíteni, melyhez csekély összegű hiteleket lenne szükséges adni, valamint szakmai képzési programokat kellene ezen dolgozók számára indítani, a fejlett országokban dolgozókhoz hasonlóan.

Az OCD felmérése szerint az elkövetkezendő években is hasonlóan negatív tendenciát fog mutatni a nem megfelelő munkaszerződéssel dolgozók száma, mely szám 2020-ra elérheti valamennyi munkavállaló 2/3-át - legnagyobb részt a fejlődő világban.